Partnerség

Az élelmiszerlánc-biztonsági és adatelemzési területek metszetében kevés intézmény tevékenykedik Európában, illetve szerte a világon. Ezek jellemzően egyetemek, kutatócsoportok és közigazgatási intézmények, és közös kihívásokkal néznek szembe (például az adatok elérhetősége és minősége, a szabványosítás hiánya, hiányzó ontológiák, alacsony szintű adatelemzési képesség), amelyek csak szoros nemzetközi együttműködéssel oldhatók meg.

A mukánk során összegyűjtött tapasztalatot, valamint a kutatási eredményeket is be kell kapcsolni a nemzetközi szakmai-tudományos vérkeringésbe, illetve számunkra is kritikusan fontos a nemzetközi kapcsolatrendszer fenntartása, információk összegyűjtése, potenciális konzorciumi partnerekkel való kapcsolattartás. Ennek keretében tervezzük, hogy workshopokat, konferenciákat szervezünk a tevékenységi körünkbe tartozó témakörökben.

A tanszék több területen is szorosan együttműködik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatósággal is, többek között az újonnan felmerülő kockázatok azonosítása kapcsán. A két szervezet között együttműködési megállapodás került aláírásra. Az együttműködés fontos részét képezi, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. Törvény 38/A. § (11a) pontja kimondja, hogy a Nébih “kockázatbecsléssel, adatelemzéssel összefüggő tudományos célra, valamint kutatás-fejlesztési és statisztikai célból a Magyar Állatorvostudományi Egyetem részére – szerződésben meghatározottak szerinti ütemezésben – ingyenesen hozzáférést biztosít a FELIR-ben tárolt egyedi adatokhoz”.

A nemzetközi szervezetek közül az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority, EFSA) tekinthető a DÉT legfontosabb partnerének. Az EFSA a kockázatbecslés mellett számos, adatokkal kapcsolatos tevékenységet is végez, így európai szinten gyűjt adatokat az élelmiszerek fogyasztására és az élelmiszer-szennyezőkre vonatkozóan.

Számos területen együttműködünk az EFSA-val, mint például: kockázatbecslés, újonnan felmerülő kockázatok azonosítása, stratégiai tervezés, társadalomtudományi módszerek alkalmazása az élelmiszerlánc-biztonsági döntéshozatalban, adatelemzés és modellezés. A DÉT munkatársai az EFSA több szakmai hálózatának munkájában is részt vesznek, amelyeken keresztül számos, a kockázatbecslés és a közegészségügy területén működő európai intézménnyel is kapcsolatban állunk.

Az Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottság (Codex Committee on Methods of Analysis and Sampling – CCMAS) az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) és az Egészségügyi Világszervezete (WHO) által 1963-ban létrehozott Codex Alimentárius Főbizottság (CAC) egyik, az élelmiszerláncot érintő általános kérdésekkel foglalkozó, ún. horizontális szakbizottsága. Fő feladata a Codex előírások teljesülését vizsgáló módszerek megfelelőségének értékelése, a szakértelem biztosítása az analitikai és mintavételi módszereket érintő különböző kérdésekben. A CCMAS titkársági feladatait és a bizottság üléseinek a megrendezését 1972 óta Magyarország látja el.

Elnök: Dr. Nagy Attila (NÉBIH)
Alelnök: Dr. Farkas Zsuzsa (DÉT)
CCMAS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke: Dr. Jóźwiak Ákos (DÉT)

Hírlevél feliratkozás