A testület elnöki feladatait évtizedek óta magyar szakember látja el. A pozíciót dr. Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszerlánc-biztonsági Laboratórium Igazgatóság igazgatója tölti be, míg az alelnöki feladatokat az Állatorvostudományi Egyetem Digitális Élelmiszerlánc Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Intézet munkatársa, Dr. Farkas Zsuzsa látja el.
A virtuális ülés a szervezőket és a résztvevőket egyaránt új kihívások elé állította, ugyanakkor új lehetőségeket is megnyitott, ugyanis idén a világ olyan tájairól is csatlakozhattak érdeklődők, ahonnan korábban a távolság miatt a képzett szakemberek nem tudtak részt venni a fizikai üléseken és a Bizottság legfontosabb eredményeinek megfogalmazásában, az év közben végzett munkák konszenzusos véglegesítésében. Összesen több, mint 350 résztvevője volt a 41. ülésnek.
A résztvevők szakmai profizmusával és rugalmasságával az újonnan kialakult helyzetben is eredményesen zárult az ülés, a mérési bizonytalanságról készített útmutató véglegesítésre került, utolsó lépésként a publikálás előtt már csak a Codex Alimentarius Bizottság elfogadására vár. A mintavétellel kapcsolatos útmutató is elfogadásra került jelen fázisban, ugyanakkor a véglegesítéshez szükséges munka a következő év során folytatódik elektronikus munkacsoport által. A vizsgálati módszereket összefogó szabványgyűjtemény aktualizálása munkacsomagonként történik, ezek közül a tejjel és tejtermékekkel kapcsolatos szabványok áttekintése az idei ülésen befejeződött, a gabona- illetve a zsírok/olajok szabványaival kapcsolatos munka folytatódik, és új munkacsomagként a feldolgozott gyümölcsökkel kapcsolatos szabványok áttekintése kerül terítékre.