Henipavirusok egyre növekvő humán egészségügyi kockázata
A Hendra- és Nipah-vírusok újonnan megjelenő zoonózis-kórokozók, melyek riasztó halálozási arányt mutatnak mind az emberi, mind az állati populációkban.

Ezek a vírusok a Henipavirus genusba tartoznak, a Paramyxoviridae családba és képesek megfertőzni az embert. A genuson belül ismert hat faj közül a Hendra-vírus és a Nipah-vírus különösen fontos kórokozóként emelkedik ki, amelyek képesek megbetegedést okozni emberben. Emellett jelentős és igen magas halálozás mutatkozik humán fertőzés esetén. A Henipavírusok rezervoárjai a kisemlősök, nevezetesen a gyümölcsdenevérek.

Szakirodalmi adatok alapján a Hendra-vírus emberre való átterjedésének kockázatát súlyosbítja a denevérek élőhelyének csökkenése, amelyben az éghajlatváltozásnak is jelentős szerepe van. Ezen tendencia nemrégiben egy jelentős Nipah-vírus járványkitörésben nyilvánult meg Bangladesben, ahol nyolc személy fertőződött meg, miután nyers datolyapálmalevet fogyasztottak. Itt fontos megjegyezni, hogy globalizált világunkban ez a vírus könnyen átterjedhet más kontinensekre (pl. Európába, Amerikába) is.

Nipah-vírussal elsősorban a fertőzött állatokkal való közvetlen érintkezés vagy a vírushordozók testnedveivel szennyezett élelmiszerek fogyasztása révén fertőződhetnek az emberek. Emellett a vírus emberről emberre való átvitele szoros interperszonális érintkezés révén jöhet létre. Jelenleg nem állnak rendelkezésre specifikus vírusellenes gyógyszerek vagy vakcinák a Nipah-vírusfertőzés leküzdésére.

A legújabb járványügyi adatok a Nipah-vírusfertőzések ingadozó előfordulását jelzik. 2016- ban egy esetet sem regisztráltak, míg 2019-ben már nyolcat. A fertőzött országokban folytatott átfogó közegészségügyi kampány ellenére, a lakosság általános tudatossága továbbra sem elégséges a nyers datolyapálmalé fogyasztását illetően. A kockázatkommunikáció és a közösségi szerepvállalás terén tett folyamatos erőfeszítések ellenére is továbbra is előszeretettel fogyasztják a helyiek ezt a nedűt, ami kiemeli a fokozott éberség és tudatosság szükségességét a Henipavírusok terjedésének növekvő veszélyének mérséklése érdekében.

Rendkívül fontos, hogy a magas előfordulási gyakoriságú régiókba vagy országokba utazók fokozott óvatossággal járjanak el, és tartózkodjanak a potenciális egészségügyi kockázatot jelentő élelmiszerek fogyasztásától!

További információkért kérjük, látogasson el ezekre a weboldalakra:

Frissítések

Hírlevél feliratkozás