Influenza D vírus sertésben és szarvasmarhában
Az EFSA kockázatértékelése szerint az európai szarvasmarha állományban a vírus enzootikus, ugyanakkor a prevalenciájában megfigyelhetők területi különbségek. A vírus jelentősége nem tisztázott, mivel klinikai hatása ismeretlen. Az emberi fertőződésre vonatkozóan még nem állnak rendelkezésre meggyőző bizonyítékok.

A vírust először 2011-ben az USA-ban azonosították sertésben, miután influenza-szerű tüneteket okozott az állatnál, majd 2014-ben szarvasmarhában is detektálták (USA, Kína, Franciaország). Újabb szerológiai bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy a vírus már 2003 körül jelen volt amerikai szarvasmarhákban (USA, Nebraksa). A franciák által azonosított vírus genomja 94-99%-os egyezést mutat az amerikai hasonmásával, ami interkontinentális terjeszkedésre utal. A vírus mára Afrikában is megjelent. A sertésen és szarvasmarhán kívül valószínűsíthetően egyéb állatfajokat, például kiskérődzőket és a vaddisznót is képes megfertőzni, azonban elsődleges rezervoárja a szarvasmarha.

A vírus számos európai országban is kimutatásra került. Az influenza D jelenleg nem tartozik a bejelentésköteles megbetegedések közé sem az OIE-nél, sem az EB ADVNS rendszerében. Ennek következtében a legtöbb tagállam nem folytat surveillance vizsgálatokat a vírushoz kapcsolódóan.

A vírus jelentősége nem tisztázott, mivel klinikai hatása ismeretlen. Az emberi fertőződésre vonatkozóan még nem állnak rendelkezésre meggyőző bizonyítékok.

Írországban 2014-2016 során azonosították a vírust előbb sertésben, majd szarvasmarhában is. Egy ír vizsgálat szerint az ír szarvasmarha állomány jelentős részében is jelen van a vírus: a vágáskor vett minták 94,6%-ában, a diagnosztikai okokból vett minták 64,9%-ában mutatták ki. A juhokból (4,5%) és a sertésekből (5,8%) diagnosztikai okokból vett mintákban a prevelancia jóval alacsonyabb volt.

Olaszországban a 2005-2017-es időszakra vonatkozóan a humán populációt vizsgálták: a szérummintákat hemagglutinációs gátlás és vírusneutralizációs vizsgálatokkal elemezték és megállapították, hogy a vírus elleni antitestek prevalenciája nőtt a vizsgált időszakban. A vírus tehát képes megfertőzni és immunválaszt kiváltani az emberekben. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az emberi megbetegedések az állatok körében előforduló járványokat követik, de a vírus a humán populációban nem marad fent.

Egy brit vizsgálat, amely során 2017/2018 során légzőszervi betegség következtében elhullott szarvasmarhák molekuláris tesztelését végezték el, az esetek 8,7%-ban mutatta ki az influenza D vírust, sokszor mint egyedüli virális ágenst, de minden esetben bakteriális fertőzéssel egyetemben. A vírus RNS-e a felső és alsó légutakban is kimutatható volt, a tüdőszövetek kórós elváltozását is megállapították. A feltételezek szerint a vírus hozzájárulhat a szarvasmarhák légzőszervi betegségének kialakulásához. Szekvenálással megállapításra került, hogy az Egyesült Királyságban talált vírus hasonlít az Írországban és Olaszországban azonosított vírusokhoz.

Az EFSA kockázatértékelése szerint az európai szarvasmarha állományban a vírus enzootikus, ugyanakkor a prevalenciájában megfigyelhetők területi különbségek: míg Franciaországban 36,3% volt a szeroprevalencia, addig Luxemburgban és Olaszországban 81,8-84,2%. A vírus előfordulása az olasz szarvasmarha állományban 6,3% és 9,5% kötött mozgott. Sertésekben a vírus jóval kisebb arányban fordul elő.

A vírus jelentősége, zoonotikus potenciálja egyelőre nem tisztázott, azonban szerológiai és virológia vizsgálatok is arra utalnak, hogy a vírus az embert is képes megfertőzni.  A klinikai tünetek hiánya ellenére a vírus képes volt szaporodni a görények felső légúti traktusában és a görények közötti közvetlen érintkezés útján való fertőződést is megfigyelték.

Egy 2019-es tanulmány megerősítette, hogy a vírus hatékonyan replikálódik  in vitro a légzőszervi hámot helyettesítő modellben, az emberi felső és alsó légutaknak megfelelő hőmérsékleten.

Az EFSA egyszerűsített, kvantitatív kockázatbecslés expozíciós modellje alapján a vírus aeroszolos terjedés útján a szarvasmarha telepeken dolgozó humán személyzetet is megfertőzheti.

A vírus állat- és humán-egészségügyi kockázatának kiértékeléséhez további adatgyűjtésre és vizsgálatokra van szükség.

Fontos lenne ismerni a vírus prevalenciáját a hazai szarvasmarha és sertés állományokra vonatkozóan.

További referenciák:

Liu R, Sheng Z, Huang C, Wang D, Li F. Influenza D virus. Current Opinion in Virology. 2020 Sep;44:154-161. DOI: 10.1016/j.coviro.2020.08.004.

Mazzetto E, Bortolami A, Fusaro A, Mazzacan E, Maniero S, Vascellari M, Beato MS, Schiavon E, Chiapponi C, Terregino C, Monne I and Bonfante F (2020) Replication of Influenza D Viruses of Bovine and Swine Origin in Ovine Respiratory Explants and Their Attachment to the Respiratory Tract of Bovine, Sheep, Goat, Horse, and Swine. Front. Microbiol. 11:1136. doi: 10.3389/fmicb.2020.01136

Frissítések

Hírlevél feliratkozás