A szarvasmarhák böfögéséből és trágyájából származó metán nagymértékben hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához; globálisan a tehenek és más haszonállatok felelősek az ember által okozott klímakibocsátás mintegy 14%-áért.

Elengedhetetlen olyan gazdaságos taktikák kidolgozása, amelyek csökkentik a takarmány energiájának az emésztőrendszerben történő CH4-kibocsátáson keresztül történő elvesztését, miközben növelik a kérődző állatok termelésének hatékonyságát. A metán csökkentésére irányuló stratégiáknak ökológiailag megalapozottnak kell lenniük, amelyek nem okoznak nehézségeket a gazdák számára és a fogyasztók is elfogadnják őket. Mindazonáltal a CH4 kibocsátás fenntartható csökkentésének lehetőségei jelenleg korlátozottak.

A kutatók a tejelő szarvasmarhák étrendjébe beilleszthető különböző takarmány-adalékanyagok és kiegészítők hatásait vizsgálják. Különböző vegyületekről (mint zsírok, olajok, tanninok) és bizonyos típusú tengeri algákról is kimutatták, hogy potenciálisan csökkentik a metánkibocsátást azáltal, hogy megváltoztatják az emésztési folyamatot a gyomorban és csökkentik a metántermelő mikrobák aktivitását.

Az egyik lehetséges módja a tehén metánkibocsátásának korlátozására a tengeri vörös alga, az Asparagopsis taxiformis etetése. Ez az alga magas bromoform koncentrációval rendelkezik, ami ellensúlyozza a metán kialakulását a tehén gyomrában. A kutatók aggasztónak tartják, hogy az anyagot a tehenek tejében és vizeletében is kimutatták. A bromoform tiszta formájában káros az egészségre. Az ivóvízre vonatkozóan létezik maximális bromoform határértékek, azonban élelmiszerekre (pl. tej) vonatkozóan nincsenek.

Több laboratóriumi (in vitro) tanulmány és néhány in vivo kísérlet is történt az Asparagopsis hatékonyságának vizsgálata céljából. Minden in vivo tanulmány jelentős metánkibocsátás csökkenést mutatott ki legalább egy dózisszint esetében. húsmarhák bélrendszeri metánkibocsátásának átlagos megfigyelt csökkenése 56,0 ± 9,4%, a tejelő szarvasmarháké 22,2 ± 9,75%, a juhoké pedig 53,0 ± 13,78% volt. Az in vivo vizsgálatok kis száma miatt azonban ezekhez a csökkenésekhez széles 95%-os konfidenciaintervallumok társulnak (húsmarha: 37,6-74,3%; tejelő: marha 3,1-41,3%; juhok 26,0-80,0%). A tengeri alga átlagos beviteli aránya ezekben a vizsgálatokban 0,59 ± 0,19% volt a takarmány szervesanyag-tartalmában (OM), 0,05 és 3% OM között változott, és a tejelő tehenek és a húsmarhák esetében már 0,1%-os OM adagoknál is jelentős csökkenést tapasztaltak a metánhozamban.

Egy hollandiai publikáció megkérdőjelezte a bromoform biztonságosságát az állatok számára. Megvizsgálták két tejelő tehén szerveit, amelyek napi 67g A. taxiformis-t kaptak 22 napon keresztül, és a bendő falának gyulladását és a papillák elvesztését állapították meg. Szintén észlelték a bromoformot a tejben, de ez nem volt következetes az kísérleti időszak során. A vegyület koncentrációja jelenleg az állateledelben sincs szabályozva.

Lehetnek más problémák is a tengeri alga adalékanyagokkal, például a nehézfémek, különösen az arzén, ólom és jód bioakkumulációja. A tanulmányok azt mutatták, hogy ezek szintje a tengeri alga típusától, fajától és környezeti körülményeitől függően változik. A publikációk leggyakrabban a jódnak az állatból az emberi fogyasztásra szánt termékekbe (különösen a tejbe) történő átvitelére összpontosítottak. Az állat által elfogyasztott nagy mennyiségű jód azonban toxicitást okozhat, ami orr- és könnyfolyáshoz, köhögéshez, tüdőgyulladáshoz és bőrirritációhoz vezethet. Egy másik tanulmány alapismereteket szolgáltatott a mikrobák dinamikájáról a tengeri moszattal való etetésre adott válaszreakciókról hosszabb időn keresztül, és arra utal, hogy a szarvasmarhák A. taxiformis-sal való etetése közvetlenül vagy közvetve gátolhatja fontos rostbontó és VFA-termelő baktériumok működését.

Az A. taxiformis termesztése is kihívást jelent, mivel az alga életciklusa összetett. Fontos megoldani ezeket a kihívásokat annak érdekében, hogy költséghatékony takarmányadalékot lehessen előállítani.

Bizonyos vegyületek képesek gátolni a tehén gyomrában található metántermelő mikrobák tevékenységét. Például az 3-NOP (3-nitróoxipropán) vegyület ígéretes eredményeket mutatott a metánkibocsátás csökkentésében, miközben az állat általános egészségét és termelékenységét nem befolyásolta jelentősen. Az EFSA már jóváhagyott egy olyan terméket, amely 3-NOP-t tartalmaz a tejelő tehenek számára.

Új-zélandi tudósok innovatív megközelítéseket vizsgálnak a haszonállatokból származó üvegházhatású gázok, különösen a metán csökkentése érdekében. E stratégiák közé tartozik a szelektív tenyésztés, a genetikailag módosított takarmány, a metángátlók és még a vakcina lehetséges alkalmazása is. Az ország azon kötelezettségvállalása, hogy 2050-re szén-dioxid-semlegessé válik, még sürgetőbbé tette ezeket az erőfeszítéseket, mivel Új-Zéland üvegházhatású gázkibocsátásának mintegy 50%-a a mezőgazdasági ágazatból származik. Egyes gazdák ellenállása ellenére a kutatás célja, hogy olyan megoldásokat találjon, amelyek nem veszélyeztetik az állatok egészségét vagy a termékek minőségét. A tudósok a metántermelés csökkentése érdekében a perje (rozsfű) és a fehér lóhere genetikai módosítására összpontosítanak, és ígéretes eredményeket értek el a módosított lóherével, amely 15-19%-os metáncsökkenést mutatott. Bár egyes módszerek még kísérleti stádiumban vannak, a szelektív tenyésztés és a takarmánymódosítások hamarosan bevezetésre kerülnek a juhfarmokon. Az általános cél a gazdálkodás környezeti hatásainak csökkentése a termelékenység fenntartása mellett.

Az Egyesült Királyság is fontolgatja a metángátlók engedélyezésének lehetőségét a klímacélok elérése érdekében.

Még nem tudunk eleget arról, hogy ezek a termékek milyen hatással lesznek az étrend hatékonyságára. Mielőtt engedélyeznénk a metán csökkentését célzó adalékok takarmányokban való felhasználását, megbízható kockázatértékeléseket kell végezni, hogy megbecsüljük az egyes adalékanyagok hatásait az állatok egészségére és jólétére, az élelmiszerbiztonsági kockázatokra, a munkavállalókra jelentett kockázatokra, a tágabb környezeti kockázatokra és a termékek hatékonyságára vonatkozóan.

Fontos megjegyezni, hogy bár e stratégiák közül sok ígéretesnek tűnik, nincs mindenre egyformán alkalmazható megoldás. E módszerek hatékonysága olyan tényezők függvényében változhat, mint az étrend, a genetika, a gazdálkodási gyakorlat és a regionális különbségek. A kutatások előrehaladtával a tejelő szarvasmarhák metánkibocsátásának jelentős csökkentéséhez e megközelítések kombinációjára lehet szükség.