Új tanulmány támasztja alá a kadmium és a cukorbetegség közötti összefüggést
A kadmium nehézfém környezeti szennyezőként ipari és mezőgazdasági eredetű természeti előfordulás útján kerül az élelmiszerekbe, melyek a kadmium kitettség legfontosabb forrásai a nemdohányzó populáció számára.

Habár kis arányú a felszívódás élelmiszerekből (3-5%), a vesében és a májban jelentős a retenció, igen hosszú, 10-30 év közötti felezési idővel. A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) a humán karcinogének között tartja számon.

Nemrég megjelent egy szisztematikus áttekintő tanulmány és metaanalízis, mely azon 1992 és 2022 között megjelent publikációk eredményeit összegzi, amelyek pozitív összefüggést találtak az emelkedett kadmiumszint és mindkét diabétesz típus, valamint a prediabetikus állapot között.

A dózis-válasz metaanalízisben lineáris pozitív összefüggést mutattak ki a cukorbetegség, valamint a vizelet emelkedő kadmiumszintje között, pozitív összefüggést a legmagasabb vér kadmiumkoncentrációval (2 µg/L felett), valamint a kockázat monoton lineáris emelkedését azon tanulmányok esetén, amelyek a vizelet kadmiumkoncentrációját vizsgálták. 

A prediabéteszre vonatkozóan pozitív összefüggést találtak mind a vizelet, mind a vér kadmiumkoncentrációja között. Egybehangzó bizonyítékokat mutattak az epidemiológiai tanulmányok, melyek szerint a kadmium kitettség összefüggésben van a diabétesz és a prediabétesz emelkedett kockázatával. A diabétesz kockázata lineárisan emelkedett azon tanulmányok eredményei alapján, melyek a vizelet kadmiumtartalmát vizsgálták, míg a vér kadmiumkoncentrációt vizsgáló tanulmányokban a betegség kockázata csak a legmagasabb kitettségi szintek esetén emelkedett. 

Frissítések

Hírlevél feliratkozás