EFSA, FAO-WHO, NÉBIH World Food Safety days
Június 7-én második alkalommal kerül megrendezésre az Élelmiszerbiztonsági Világnap.

A tematikus világnap bevezetését elsőként Awilo Ochieng Pernet, a Codex Alimentarius Bizottság elnöke vetette fel 2015-ben, amit a bizottság következő évi ülésén az ENSZ felé irányuló javaslatként is megszavazott. 2017-ben a FAO, majd a WHO szintén elfogadott egy állásfoglalást a világnap támogatásáról. Az ENSZ végül 2018. decemberben megszavazta, hogy ezentúl június 7-e az Élelmiszerbiztonság Világnapja legyen. Az élelmiszerbiztonság kérdése világszerte az érdeklődés előterében van. A WHO becslése szerint az élelmiszer-fogyasztással összefüggésbe hozható megbetegedések száma az egész világon folyamatosan emelkedik, az iparilag fejlett országokban is a lakosság 30%-át érinti évente. Az élelmiszerbiztonsági helyzet sehol a világon nem javult a várakozásnak és a technikai fejlődés szintjének megfelelően, sőt ezzel ellentétes tendenciák is érvényesülnek. A tematikus világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az élelmiszerbiztonság fontosságára és az egyes szereplők – beleértve az ipart és a fogyasztókat is – felelősségére.

A DÉOKFII kommunikációja az Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából az Intézet Twitter-csatornáján olvasható.

A kezdeményezéshez hazai és nemzetközi szervezetek is csatlakoztak, amelyek közül az alábbiakat emelnénk ki:
FAO – WHO
EFSA
NÉBIH

További
hírek

Hírlevél feliratkozás