Megjelent a 2022-es évi zoonózis jelentés
2022-ben az EU-ban a kampilobakteriózis és a szalmonellózis volt a leggyakrabban jelentett zoonózis-betegség az emberek körében. Az esetek száma még mindig alacsonyabb volt, mint a világjárvány előtti 2018–2019-es években. A nyugat-nílusi láz esetében a fertőzések számának növekedését figyelték meg.
EFSA vállalati videó
Megjelent az EFSA új vállalati videója, melyben bemutatják az EFSA céljait és partnereit, akikkel szoros együttműködésben azon dolgoznak, hogy az EU polgárait a legjobb élelmiszer-biztonsági normák védjék.
Veszély vagy kockázat
Gyakran egymás szinonimájaként használják, azonban a kettő korántsem ugyanazt jelenti. Az EFSA új mini kampányában a két fogalom közötti különbségre hívja fel a figyelmet.
Az EFSA szakértőket keres
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2024-ben újítja meg Tudományos Testületeinek (Paneljeinek) és Tudományos Bizottságának tagságát. Az erre vonatkozó felhívás a közelmúltban jelent meg az EFSA honlapján.
EU-FORA ösztöndíj program 2023-2024 – új pályázati felhívás
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ismét meghirdette az EU-FORA (European Food Risk Assessment – európai élelmiszer-kockázatértékelési) programot. Az elmúlt hat év tapasztalatai alapján átdogozott, megújult programra fogadó intézményként, illetve ösztöndíjasként 2023. március 15-ig lehet jelentkezni.
Az uniós fogyasztók számára az élelmiszerek ára a legfontosabb tényező vásárlásaik során
Megjelent a legújabb, az élelmiszerbiztonság helyzetét vizsgáló Eurobarométer felmérés eredményeit bemutató jelentés.
Farm to Fork kampány: EFSA ajánlások a telepeken élő sertések állatjólétének fejlesztéséhez
Az EFSA a közelmúltban publikálta a gazdaságokban tartott sertések állatjólétével kapcsolatos tudományos véleményét, amely az első a Farm to Fork (Termőföldtől az asztalig) stratégiával összefüggésben a következő évben publikálásra kerülő szakvélemények közül.
Az irányítás megerősítése az EFSA-nál: az új Igazgatótanács megkezdte működését
Az EFSA új Igazgatótanácsa 2022. július 1-jén kezdte meg működését. Az új irányítási modellben az összes tagállam képviselteti magát, a civil
társadalom, az élelmiszerláncban tevékenykedő érdekképviseleti szervezetek és az uniós intézmények képviselői mellett.
Felismerés, megelőzés, jelentés: Immáron harmadik éve zajlik az EFSA afrikai sertéspestis tájékoztató kampánya
2022-ben is folytatja tájékoztató kampányát az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority, EFSA), amelynek eszközeivel immáron harmadik éve igyekszik elősegíteni az afrikai sertéspestis európai terjedésének megállítását.
Majomhimlő: Gyors kockázatértékelést publikált az ECDC
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) gyors kockázatértékelést tett közzé a majomhimlő (MPX) járványának megjelenését követően, amely az Egyesült Királyságot, az EU/EEA országokat és Észak-Amerikát érinti.